top of page

Virágágyások a Német utcában

Négy, gumiabroncsból készült ágyás került ki a Német utca járdájára június elején. Könnyű őket észre venni, a gyerekek által megfestett ágyások vidám színükkel tűnnek ki. Az ötletgazda Kaszanitzky Anna volt, aki összeszervezte az utca népét: a használt gumiabroncsok a Rákóczi Üzletház szervizétől vannak, a mintát a gumikra pedig a Németh László Általános Iskola diákjai találták ki és festették le.


Anna szerette volna, ha egy kicsivel zöldebb lenne az utca, ahol a saját lámpakészítő műhelyében dolgozik. Olyan megoldást keresett, ami használt anyagból készül, könnyű megcsinálni, de mégis színfolt tud lenni az utcában. Naponta látta, hogy mennyi feleslegessé vált gumi van a szomszédos szervizben, ezért megkérdezte őket, hogy azok közül lehetne-e használni párat. Így jött a gumiabroncs ágyások ötlete, egy tájépítész ismerős pedig segített a megvalósítás kitalálásában. A festéshez a diákok készítettek terveket, és 3 alkalommal Anna műhelyében meg is festették azokat.

Négy abroncsból készült egy ágyás, aminek az aljára kavics került, hogy oda tudjon lefolyni a víz. Belülről geotextil béleli ki a gumikat, hogy a föld a helyén maradjon. A tőzeges földbe 3-3 lizinka került, és 1-1 dália tette fel az i-re a pontot a diákokkal közös ültetésen. Így pár növény már díszíti a Német utcát!


Fotók: Drimbe István



Comments


bottom of page