top of page

Szeptemberben megnyitjuk a Víg utcát!

A Rákóczi csarnok mögötti szakaszon a hónap első felében megváltozik a forgalmi rend, utcabútorok kerülnek ki az utcára, és egy közös aszfaltfestést is tartunk. Az új utca szeptember 16-án szombaton 13 órakor nyit, ahol egy vásárral, agyagozással és ékszerkészítő műhellyel várunk minden érdeklődőt. Novemberben pedig megépítjük a magaságyásokat is!


Az Egy Vígabb utca a tavalyi részvételi költségvetés nyertes ötlete volt. Az ötletgazda a Déri Miksa utca és a Vásár utca közötti szakasz átalakítását javasolta, annak érdekében, hogy az üres üzlethelyiségek gazdára találjanak, és barátságosabb legyen az utca.


Idén tavasszal a lakókkal közösen ötleteltünk arról, hogyan rendezzük be az utcaszakaszt, valamint a helyi vállalkozókkal és intézményekkel is is beszéltünk. Ezek alapján megszületett a terv, amit idén ősszel két ütemben fogunk megépíteni.


Először szeptember elején új forgalmi rendet vezetünk be. A Rákóczi tér mögötti szakaszon megszűnik az autóforgalom és a parkolás, ezzel egy gyalogos-kerékpáros zóna jön létre. A részvételi költségvetésen beadott ötlet megvalósításának előkészítése során egyeztettünk a lakókkal, helyi szereplőkkel és intézményekkel. Az utcaszakasz gyalogos-kerékpáros zónává alakul, ugyanakkor biztosítunk az üzletek számára egy idősávot amikor be tudnak hajtani áruszállítás céljából. Áruszállítási időszakban hétköznap reggel 6 óra és 14 óra között hajthatnak be az arra jogosult járművek, hétvégén pedig reggel 6 és 10 óra között. Az átmenő forgalom és a parkolás megszűnik. Természetesen a mozgássérültet szállító járművek, és a megkülönböztető jelzést használó járművek ezután is bármikor behajthatnak az utcába. Az új forgalmi rend várhatóan a szeptember 11-i héten lép életbe. Ha nem szeretne lemaradni a pontos dátumról, iratkozzon fel a RÉV8 hírlevelére: http://rev8.hu/hirlevel/ A második ütemben pedig megépítjük a magaságyásokat, így közel 70 m2 új zöldfelületet létesítünk az utcában.


A Rév8 egy pályázatot is hirdetett, hogy ne csak az utca fizikai kialakítása változzon meg, hanem programok is legyenek a Víg utcában. A nyertesek szeptemberben és októberben rendezik meg az eseményeket.


Szeptember 16-án délután 13 órakor pedig megnyitjuk az utcát, ahova várunk mindenkit sok szeretettel! Az eseményről részletesebben itt olvashat:


Aki pedig szeretne átnézhet a Rákóczi csarnok másik oldalára is, ahol 16 órától indul a Józsefvárosi Jazzfesztivál. Részletes program itt:


A programokon a részvétel ingyenes, a további részletekről beszámolunk majd jozsefvaros.hu-n, a rev8.hu-n, a csarnoknegyed.hu-n illetve a facebookon.


Ha bármi kérdése van az átalakítással kapcsolatban, írjon az info@rev8.hu email címre, vagy hívja a +36 20 332 6163 telefonszámot, munkanapokon 9–16 óra között.


Ha szeretne rendszeresen értesülni a Csarnok negyedben zajló történésekről, iratkozzon fel a hírlevelünkre.




Comments


bottom of page